Toleranciaablak: mit jelent, és mi történik, amikor túlterhelődünk?
- aug. 28.
- 3 perc olvasás

Valószínűleg mindannyiunknak ismerős, amikor ugyanazt a helyzetet egyik nap egész jól kezeljük, máskor pedig nagyon megterhelőnek éljük meg. Egy megjegyzés, amit máskor elengednénk, hirtelen felbosszant, vagy egy pillantás, amit azonnal félreértünk. Ilyenkor talán érdemes előbb azt megnézni: milyen állapotban ért bennünket az adott helyzet?
A toleranciaablak ehhez adhat egy használható térképet.
Mi az a toleranciaablak?
A toleranciaablak egy pszichoedukációs koncepció, amely Daniel Siegel pszichiáter nevéhez köthető. Azt a tartományt írja le, amelyben az érzelmi és testi reakcióink még kezelhetők: képesek vagyunk átgondolni, mi történik, mielőtt automatikusan reagálnánk.
Ez nem feltétlenül kellemes vagy nyugodt állapotot jelent: lehetek például dühös egy beszélgetésben, de még el tudom mondani, mi bánt. Izgulhatok egy fontos döntés miatt, de képes vagyok átgondolni a lehetőségeimet. Érezhetek erős feszültséget úgy is, hogy az közben nem sodor magával teljesen.
A modell különbséget tesz aközött, hogy valami nehéz, és aközött, hogy az adott pillanatban már túl sok: a toleranciaablak fölötti tartományt általában magasabb, az alatta lévőt alacsonyabb aktivációként írják le. Ezt azonban nem érdemes három mereven elkülönülő idegrendszeri állapotként elképzelni. Inkább egy leegyszerűsített modellről van szó, amely segíthet felismerni a saját reakcióinkat.
Amikor betelik a pohár...
Amikor túlterhelődünk, az egyik irány a felpörgés: feszültebbé válunk, nehezebben koncentrálunk, nehezen tudjuk leállítani a gondolatainkat. Sürgetőnek érezzük, hogy mindent azonnal megoldjunk vagy tisztázzunk. Konfliktusban könnyebben felcsattanunk, bizonytalan helyzetben pedig újra meg újra lejátszuk a legrosszabb forgatókönyveket.
A túlterheltség úgy is megnyilvánulhat, hogy még többet vállalunk, mindent kontrollálni akarunk, és képtelenek vagyunk leállni. Kívülről úgy tűnhet, hogy jól helytállunk és kézben tartjuk a dolgokat, miközben belül már szétfeszít a feszültség.
A másik irány, amikor egyszerűen elfogy az energia. Nehéz elkezdeni bármit, válaszolni egy üzenetre vagy meghozni egy apró döntést. Legszívesebben csak elvonulnánk, tompák vagyunk, és kevéssé érdekel, mi zajlik körülöttünk.
Azonban nem érdemes minden tünetet traumareakciónak címkézni: a fáradtság néha csak fáradtság. A visszahúzódás sem feltétlenül „lefagyás”. Ráadásul ezek az állapotok keveredhetnek is: valaki lehet kívülről csendes és mozdulatlan, miközben belül nagyon erős feszültséget él meg.
Miért lehet egyik nap könnyebb, máskor pedig sokkal nehezebb?
Ugyanaz a helyzet nem mindig hat ránk ugyanolyan erőteljesen. Gondoljunk csak egy egészen hétköznapi szituációra. Valaki hetek, hónap óta sokat dolgozik, rosszul alszik, közben van egy családi konfliktusa is, amitől folyamatosan feszült. Egy nap a munkahelyén kap egy kritikus megjegyzést a főnökétől. Egy nyugodtabb időszakban talán bosszankodna rajta húsz percig. Most azonban órákig ezen rágódik, dühös lesz, majd elsírja magát, és arra jut, hogy azonnal felmond.
Ha már eleve régóta fokozott terhelés alatt vagyunk, alig alszunk, vagy valamilyen veszteséggel, bizonytalansággal küzdünk, kevesebb kapacitás marad egy újabb nehézség kezelésére. Ilyenkor érthető, hogy erőteljesebb a reakciónk, mint máskor. Mielőtt számonkérnénk magunkat, érdemes megnézni a kontextust és feltenni a kérdést: mi mindent próbálok most egyszerre elbírni?
Nem mindig reális cél a megnyugvás
Sokan azt gondolják, hogy a toleranciaablak lényege az, hogy amint kikerülünk belőle, azonnal vissza kell jutnunk a nyugalmi zónába. Pedig a feszültséget nem kell mindig megszüntetni, és sokszor nem reális cél a zen-nyugalom. Egy fontos esemény előtt természetes, hogy megemelkedik az aktivációs szintünk, egy konfliktusban pedig a dühnek is lehet helye. Nem minden kellemetlen érzést kell azonnal megszüntetnünk.
Az önszabályozás számomra nem elsősorban megnyugtatási technikákat jelent. Sokkal inkább annak a felismerését is, hogy az adott állapotban mire lehet szükségünk. Túlpörgéskor például segíthet a lassítás és a kevesebb inger, kimerültebb állapotban valamilyen kíméletes aktivitás.
Az életben vannak olyan helyzetek, amiken egy légzőgyakorlat nem fog segíteni érdemben. Ha folyamatosan túl sok a feladat, lehet, hogy a terhelés mértékén szükséges először változtatni. Ha egy kapcsolatban rendszeresen sérülnek a határaink, nem biztos, hogy nekünk kell még ügyesebben megnyugtatnunk magunkat, vagy még asszertívebben kommunikálni. Amikor hónapok óta kimerültek vagyunk, néhány önszabályozó gyakorlat önmagában aligha fogja megszüntetni a kimerültséget. A pszichés kapacitás fejlesztése nem azt jelenti, hogy egyre többet kell kibírnunk. Ehhez az is hozzátartozik, hogy fel tudjuk mérni, mikor van szükségünk pihenésre, segítségre vagy változtatásra.
Mire használható a toleranciaablak?
Elsősorban önmegfigyelésre. Valakinél a túlfeszítettség első jele, hogy felgyorsul a beszéde; más elkezd mindent kontrollálni, vagy azt veszi észre, hogy már egy egyszerű kérdés is irritálja. Az is lehet, hogy csak utólag vesszük észre: napok óta kerülünk bizonyos helyzeteket vagy embereket.
Idővel azt is jobban felismerhetjük, nálunk miből látszik először, hogy kezdünk túlterhelődni. Ehhez nem feltétlenül szükséges rögtön valamilyen technikát alkalmazni. Néha fontos felismerés önmagában az is, hogy ma kevesebb fér bele, mint máskor. A toleranciaablak ismerete segíthet választ adni arra a kérdésre: „ezt most miért nem bírom úgy, mint máskor?” Lehet, hogy nem csak az számít, ami éppen történik, hanem az is, mennyi mindent cipeltünk már előtte.
Felhasznált szakirodalom
Mogyorósy-Révész Zs. (2021). Érzelemszabályozás a gyakorlatban – Újrakapcsolódás a belső biztonsághoz. Kulcslyuk Kiadó.
Siegel, D. J. (1999). The Developing Mind: Toward a Neurobiology of Interpersonal Experience. Guilford Press.
