Traumaszenzitív szemlélet a mentálhigiénés folyamatban
- jan. 20.
- 4 perc olvasás
Frissítve: aug. 28.
Miért nehéz elindulni?
Sokan azért halogatják az önismeret elkezdését, mert tartanak attól, hogy olyan intenzív érzések árasztják el őket, amelyekkel nehéz lesz megküzdeniük. Gyakori félelem az is, hogy a beszélgetések hatására átmenetileg rosszabbul lesznek.
Ezek az aggodalmak teljesen érthetőek. Előfordul, hogy egy túl hirtelen mélyülő folyamat megterhelővé (olykor újratraumatizálóvá) válik, ezért különösen fontos számomra a fokozatosság és a biztonságos szakmai keretek tartása.
Szakmai keretek és szemléletmód
Mentálhigiénés szakemberként a feladatom a mentális egyensúly támogatása és a megelőzés – a traumaérzékeny szemlélet nem azt jelenti, hogy traumaterápiát végzek. Ez a szemlélet számomra elsősorban egy olyan megtartó és tiszta tér létrehozását jelenti, amelyben a kliens biztonságban érezheti magát a konzultációk során. Abban támogatom a hozzám fordulót, hogy könnyebben hozzáférjen a saját erőforrásaihoz és azokhoz a megküzdési lehetőségekhez, amelyekre támaszkodhat.
Mindannyiunk életében lehetnek olyan megterhelő tapasztalatok, amelyek hosszabb-rövidebb ideig hatással vannak arra, ahogyan önmagunkhoz, másokhoz vagy a nehéz helyzetekhez kapcsolódunk. Ebben a szemléletben nem azt kérdezem: „Mi a baj veled?”, hanem: „Milyen élettapasztalatok formáltak, és mire van szükséged a jelenben?”
Bizonyos reakciók – például a bezárkózás, az elkerülés vagy a fokozott készenlét – ezek a reakciók korábban segíthettek a megterhelő helyzetekkel való megküzésben, a jelenben azonban már nehézséget okozhatnak. A közös munka során figyelmet fordítunk arra is, hogyan jelenik meg a stressz és a túlterheltség a testi és érzelmi reakciókban, és olyan eszközöket keresünk, amelyek támogathatják az önszabályozást és a stabilitásérzetet.
Traumaérzékeny alapelvek a közös munka során
Biztonság és kiszámíthatóság: A biztonságos légkör és a kiszámítható keretek támogathatják a stabilitás és a biztonságérzet kialakulását.
Választási lehetőség: Ön dönti el, miről és milyen mélységben beszélünk.
Fokozatosság: nem célom a megterhelés. Ha egy téma sok lenne egy adott pillanatban, lassítunk, megállunk, és visszatérünk ahhoz, ami stabilitást ad.
Erőforrásokra építés: nemcsak a kihívásokra fókuszálunk, hanem arra is, ami megtartja és támogatja, ami eddig is segített.
Ez a keret abban segít, hogy az önismeret ne egy újabb stresszforrás, hanem fokozatos út legyen a stabilitáshoz.
Mit értünk trauma alatt?
A trauma fogalma összetett, és különböző szakmai megközelítések eltérően határozzák meg. Tágabb értelemben olyan megterhelő vagy fenyegető tapasztalatokról beszélhetünk, amelyek hosszabb távon is hatással lehetnek az érzelmi, testi, kapcsolati vagy mindennapi működésünkre. Máté Gábor megközelítésében a hangsúly nemcsak az eseményen, hanem azon is van, milyen belső következményekkel járt az érintett számára. Megterhelő hatása lehet egy hirtelen, fenyegető eseménynek, de a tartósan fennálló érzelmi terhelésnek vagy a megfelelő érzelmi odafordulás hiányának is. Az ilyen tapasztalatok hosszabb távon is befolyásolhatják azt, hogyan viszonyulunk önmagunkhoz, másokhoz és a stresszel járó helyzetekhez.
Az ACE-kutatások összefüggést találtak az ártalmas gyermekkori tapasztalatok halmozódása és számos későbbi mentális és fizikai egészségi kockázat között. Ha a múltbeli tapasztalatok a jelenben tartós vagy jelentős nehézséget okoznak, érdemes traumafeldolgozásban jártas klinikai szakember segítségét igénybe venni. Hogy lássuk, milyen megterhelő vagy ártalmas gyermekkori tapasztalatok lehetnek hosszabb távon is jelentősek, nézzünk néhány példát. A felsorolás nem teljes körű, és nem diagnosztikai lista.
Erőszak és bántalmazás: szexuális, fizikai, érzelmi vagy verbális bántalmazás elszenvedése.
Érzelmi elhanyagolás: amikor fizikailag mindenünk megvolt, mégsem volt kihez fordulni a fájdalommal, félelemmel vagy szomorúsággal, és az érzéseket rendszeresen elbagatellizálták („Ne sírj, nincs semmi baj.”).
Kiszámíthatatlan családi légkör: szenvedélybetegség, mentális betegség, gyakori konfliktusok vagy tartós feszültség jelenléte a családban.
Veszteségek és törések: a szülők válása, egy közeli hozzátartozó elvesztése, vagy a korábban megélt biztonságérzet hirtelen megszűnése.
A biztonságos érzelmi jelenlét hiánya: amikor a környezet érzelmileg elérhetetlen volt, vagy a felnőttek túlterheltségük miatt nem tudtak kapcsolódni.
A megtartó kapcsolatok jelentősége
Bár az ACE-vizsgálatok rávilágítanak a korai traumák következményeire, azt is fontos látni, hogy a múltbeli nehézségek nem feltétlenül határozzák meg a sorsunkat. A kutatások szerint a pozitív gyermekkori élmények összefüggést mutatnak a későbbi jobb mentális és kapcsolati jólléttel, még ártalmas gyermekkori élmények jelenléte mellett is. Az alábbi példák több, pozitív gyermekkori élményeket vizsgáló kutatási keretből származnak; nem diagnosztikai lista:
Jó kapcsolat az anyával.
Jó kapcsolat az apával.
Gondviselő, aki törődött vele.
Volt legalább egy jó barátja.
Volt felnőtt, aki támogatta.
Hitt valamiben, ami vigaszt nyújtott neki.
Volt egy tanár, aki törődött vele.
Szeretett iskolába járni.
Jó kapcsolat a szomszédokkal.
Lehetőség a szórakozásra.
Kiszámítható napirend.
Szerette önmagát.
Gyakran megdicsérték.
Biztonságban érezte magát.
Volt valami, amiben nagyon jó volt.
Közös programok a szülőkkel.
Volt olyan tevékenység, amibe bele tudott feledkezni.
A kiszámítható és elfogadó segítő kapcsolat önmagában is új és támogató kapcsolati tapasztalatot jelenthet. A közös munka során fontos, hogy a kliensnek legyen lehetősége biztonságos keretek között, a saját tempójában kapcsolódni önmagához és a nehézségeihez.
Miért lehet fontos a testi jelzésekre is figyelni egy önismereti folyamatban?
Az önismereti felismerések sokat segíthetnek abban, hogy érthetőbbé váljanak a reakcióink. Stresszes vagy érzelmileg megterhelő helyzetekben azonban nemcsak gondolatok jelennek meg: változhat a légzésünk, az izomfeszültségünk, a figyelmünk, az aktivációs szintünk és a cselekvési késztetéseink is. Ezért a beszélgetések során – amikor ennek helye van – a testi jelzésekre és az önszabályozás lehetőségeire is figyelmet fordíthatunk. A cél nem a múltbeli élmények „felülírása”, hanem annak támogatása, hogy a kliens egyre jobban felismerje a saját reakcióit, és nagyobb mozgástere legyen abban, hogyan reagál a jelenben.
Felhasznált szakirodalom
Hoffmann Kata (2024): Megsebzett gyermekkor: Életfogytiglan vagy szabadulás az ártalmas korai hatásoktól? Kulcslyuk Kiadó.
Máté Gábor (2022): Normális vagy: Trauma, betegség és gyógyulás mérgező világunkban. Open Books.
Porges, S. W. (2022): Polivagális elmélet: A biztonságérzet neuropszichológiai alapjai. Ursus Libris.
Rothschild, B. (2014): A trauma emlékezete: Test és lélek. Ursus Libris.
Van der Kolk, B. (2020): A test mindent számon tart: Az agy, az elme és a test szerepe a trauma gyógyításában. Ursus Libris.